Több mint öt
Hiába minden, még mindig drága... Most éppen nagyon szégyellem magam, hogy félórája még a halál körül járt az eszem, most meg nyugodtan ülök itt és pötyögök... Aggodalmától megduplázódott az enyém is, de ez persze nem azt jelenti, hogy hibás lenne bármiért. Most sem vagyok fitt, csak kevésbé van diszkomfort érzetem. Lehetséges volna, hogy csak pszichés alapon turbózom fel a félelmem? Szörnyen érzem magam és ostobán, hogy magamra hozom a bajt. De ezt hagyom is, remélem ugyanúgy kelek holnap reggel is, csak valamivel több alvás után, mint ma. Egyébként inkább azért írok most, amit ittléte alatt éreztem, hogy mintha (vagy csak képzelődtem volna?) elkezdett volna hevesebben verni a szíve, szaporábban vette volna néhány másodpercig a levegőt, vagyis, ki se merem mondani, mintha a bennem a mélységekből hirtelen felszökő vágy viszonzásra talált volna, hogy belefeledkezett volna ő is, ahogy finom élvezettel ujjaim fonákját lassan oda-vissza simogatva finom, puha, baba arcbőrén az állcsont felett, s fülemet küldtem még lopni ebből a finomságból valamit, amikor egy nagyon hosszú pillanatig rendkívül közel éreztem ajkát az enyémhez, bár közel sem jártunk egy csók lehetőségéhez, ami a fizikai távolságot illeti, mégsem hagytuk, hogy a szenvedély elragadja a messzeségbe józan eszünket, sajnos. Én a kialakult és jól fejlett leprás-tudatom miatt, ő pedig... ezt ő tudja. Talán több, mint öt éve nem jártam ilyen közelségben hozzá, akit nem feledhetek, aki nem tud közömbös lenni nekem.
Természetesen fennáll a lehetőség, hogy mindez csak a képzeletem szüleménye, lehetséges, hogy már rég kómában fekszem s csak képzelem az egészet, hogy élek még, hogy cselekszem bármit is. Beleszédülök még most is a gondolatba, hogy talán lehetséges... Remélem kíméletesen mondja majd el, mekkorát tévedtem! Az Úr tudja úgyis csak, hogy mihez kezd még velem, mihez nem. Elég rég tanulom már a belenyugvást, elfogadom majd remélhetőleg, bárhogy is legyen. Amen.
G.
- 2009-10-25 20:55:21
- dottedarm
- (hozzászólások: 1)
